[EkoHun] Nem szégyen, ha valamiben nem vagyunk jók

Több mint 20 éve űzöm a labdarúgást. Komolyabban az általános iskola 6. osztályában kezdtem el tanulni, kapusként. Ma is kapus vagyok.

Viszont gondom van a kipöccsenésekkel. Bármilyen erősen rúgom a labdát, nem megy messzire. Krónikus probléma. Gyerekkoromban többet kellett volna gyakorolnom, de a védési technikákra koncentráltam, így idős koromban is szenvedek emiatt.

Most már nem tűrhetem tovább ezt a helyzetet. Elkezdtem gyakorolni a kipöccsenéseket. Elhatároztam, hogy fejlesztem a gyenge pontjaimat.

Az nem szégyen, ha valamiben nem vagyok jó. Nem könnyű mindenben jónak lenni. Fontos, hogy felismerjük a gyengeségeinket, és dolgozzunk a fejlesztésükön.

De vannak, akik szégyellnek a gyengeségeiket. Szégyellik, de nem akarnak változtatni rajtuk. Egyszerűen csak telik az idő. Belül azt képzelik, hogy az idő múlásával magától is jobbak lesznek. Én is így voltam eddig.

Ha én nem csinálom, akkor más megcsinálja. Nyomasztó, de először is a sürgős problémákat kell megoldani. Ezzel a gondolkodásmóddal töltöttem az időmet.

Nem az a szégyen, ha valamiben nem vagyunk jók, hanem az, ha tudjuk, hogy nem jók vagyunk benne, de nem fejlesztjük. És az is probléma, ha fejleszthető a dolog, de nem fejlesztjük. Az lustaság.

Újra időt szánok a focsira, és a második évében járó komolyabb üzleti tevékenységem során is megpróbálom megtalálni a gyenge pontjaimat, és erőfeszítéseket teszek a fejlesztésükre.